Összeillő fehérarany karikagyűrű
Néhány héttel ezelőtt egy fiatal pár tért be a műhelyembe, miközben épp elmélyülten dolgoztam. Beletelt néhány másodpercbe, míg a gyakorlati tevékenységről átváltottam a készséges iparos-kereskedő szerepébe, és - kitüntető bizalmuktól felbátorodva - barátságosan fordultam hozzájuk: mivel szolgálhatok? A fiatalok láthatóan zavarban voltak, ezt feloldandó néhány semmiségről váltottunk pár szót, majd a lényegre tértünk, hogy voltaképp mit is szeretnének.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy eljegyzés előtt állnak, a karikagyűrűkről mindössze annyi elképzelésük volt, hogy legyenek fehéraranyból. A formát illetően - látszólag - teljesen rám hagyatkoztak. Beszéltem nekik a gyűrűk szélességéről: mi az előnye és hátránya a keskenyebb, illetve a szélesebb változatnak. Az előbbit kényelmesebb hordani, de nem annyira mutatós, a széles az jobban látszik, de kicsit zavaró lehet a viselése, nyáron pedig könnyen bepállik alatta a bőr.
Elmondták, jó lenne az összetartozást is valahogy érzékeltetni, és a nőibe egy csillogó követ is szeretnének. Mosolyogtam picit magamban. (A részletesebb megbeszélésnek ezen a pontján mindig kiderül, hogy valójában mégis kész tervvel érkeznek a megrendelők, csak sokszor nem tudatosítják magukban. Elő kell csalogatni.)
Javasoltam az összeillő, szabálytalan gyűrűszélt az egyik oldalon. Le is rajzoltam, úgy könnyebb elképzelni. Tetszett nekik, s már csak az volt hátra, hogy méretet vegyek az ujjukról, és döntésre jussunk a szélesség és az anyagvastagság tekintetében is. A matt és fényes felületek sávosságát már ők ajánlották, én lerajzoltam és megmutattam, hogy fognak kinézni a gyűrűk, melyek elkészítését 2-3 hétre vállaltam. Íme az eredmény:
/A fotózáskor (Sony Ericson K770i), még nem volt benne a pici briliáns./
Ha figyelmébe ajánlhatom...
Kommentek ( )
Ékszerek
Stílusa
egyedi ékszer
címkék
- antik ékszer (4)
- arany fülbevaló (3)
- arany gyűrű (4)
- arany karikagyűrű (4)
- arany medál (2)
- egyedi ékszer (18)
- egyedi karikagyűrű (11)
- ékszerjavítás (4)
- emlékgyűrű (6)
- ezüst fülbevaló (2)
- ezüst gyűrű (7)
- ezüst karikagyűrű (6)
- ezüst medál (19)
- fehérarany gyűrű (1)
- fehérarany karikagyűrű (4)
- fehérarany karkötő (1)
- fehérarany medál (2)
- filmes kellék (4)
- güldisch ékszer (4)
- játék (4)
- kiállítás (1)
- kutyás ékszer (2)
- medál pároknak (2)
- pecsétgyűrű (1)
- repülő (2)
- rovás ékszer (6)
- tárgy (3)